Címke: Chartr

Taylor Swift az év embere

A Time magazin minden évben kihirdeti, hogy mely személy, csoport vagy koncepció határozta meg leginkább az adott év híreit, és ezáltal az életünket. Idén ezt a címet Taylor Swift nyerte el.

A 33 éves énekesnő napjaink legnagyobb popsztárjának mondható. Zenei és filmrekordok sokaságát döntötte meg, sőt az Egyesült Államok gazdaságának fellendítésében is szerepet tulajdonítanak neki.

A Chart által készített vizualizációról nem csak azt olvashatjuk le, hogy Taylor Swift olyan személyek után mondhatja magáénak ezt a címet, mint Gandhi, John F. Kennedy vagy II. Erzsébet királynő, hanem azt is, hogy az elmúlt 96 évben ő csupán a 8. nő a díjazottak között.

→ Person Of The Year: A visual history, as Taylor Swift wins TIME's latest award

Időtlen jelmezek és új trendek

A Chartr vizualizációja a Google keresések alapján mutatja be a tematikus jelmezek népszerűségének alakulását az elmúlt tíz évben.

 

Jól látható az idősoros ábrákon, hogy a kasszasiker filmek magukkal hozták a jelmezek iránti érdeklődést is.  A nyári Barbenheimer jelenségnek köszönhetően a Barbie és Oppenheimer jelmezek idén  Halloweenkor is nagyon menők voltak.

Mennyi bevételt termelt a DVD-kölcsönzés a Netflixnek?

A cég a héten jelentette be, hogy idén lezárják a DVD-kölcsönzés üzletágukat.

A Chartr készítette a vizualizációt a Netflix DVD-kölcsönzésbből származó bevételéről az utóbbi 11 évben. Jól látható, hogy folyamatosan zsugorodott a piac, egy évtized alatt majdnem a tizedére esett.

→ A Chartr eheti száma megtekinthető itt.

Az év 5 legjobb grafikonja – ChartR

A Chartr idén is elkészítette áttekintését: tematikák szerint 5 grafikon formájában foglalták össze a 2022-es évet.

A közösségi média-felületek Google keresési megugrását illusztráló grafikon - ChartR

Az összeállításban helyet kaptak olyan grafikonok, melyek a globális olajellátás országonkénti megoszlását vagy az amerikai alapkamatláb változását szemléltetik. Emellett részvények hozamait, közösségi média felületek felkapottságát és a 2022-es folytatás-filmek bevételét bemutató vizualizációk is bekerültek a válogatásba. 

A teljes válogatás itt érhető el: 2022 In 5 Charts.

Sárkányok vagy gyűrűk?

A napokban ért véget a HBO House of Dragon és az Amazon Rings of Power sorozata, a ChartR pedig összehasonlította  a sorozatok iránti érdeklődést és a kritikusi és nézői értékeléseket.

Dragons vs. Rings: Diving into the data on the 2 epic fantasy shows

 

2021: Egy év grafikonokon – Chartr

A Chartr vizualizáció is gyakori kedvenceink. Szemben a Visual Capitalist jellemzően komplex, sokrétegű anyagaival, a Chartr sokszor egyszerű vonaldiagrammokon mutat meg egy-egy érdekes jelenséget vagy történést.

A Squid Game masszív globális siker

→ Chartr.co:  2021 - A Year In Charts

Koronavírus kvadránsok

A Chartrr vizualizációja az országokat a halálozási adatok alapján szegmentálva ábrázolja.

Coronavirus Quadrants - Chartr

Az ábra jobb felső sarkában a legrosszabb helyzetben lévő országok találhatók, ahol egyszerre magas az egymillió lakosra jutó halálozások és az utolsó hét nap alatt bekövetkezett halálesetek száma

→ www.chartr.co

Google keresések a karanténból II. rész

A Chartr összeállításában második részében újabb gyakori Google kereséseket láthatunk, amelyek az emberek érdeklődésének változását mutatják be az otthoni karantén ideje alatt (az I. rész itt).

Quarantine Queries Pt. 2: How We're Searching Differently - Chartr

Az edzőtermek, bárok, és hétvégi kiruccanások a háttérbe szorultak, bezzeg az online jóga, a kirakósok és a Zoom egyre jobban hasít.

Minden korosztályt egyformán érint a vírus?

A koronavírus halálozási aránya jóval alacsonyabb a fiatalabb betegek esetében, azonban a kórházi kezeléseknél már más a kép.

No-One Is Invincible When It Comes To Coronavirus - Chartr

A CDC becslése alapján látható, hogy míg a halálozási görbe laposan halad felfelé az idősebb korosztályig, addig a kórházi ellátásra szorulók aránya már a 20 évnél idősebb korosztálytól kezdve kúszik egyre feljebb.

Részletek: No-One Is Invincible To Coronavirus

A Zoom körüli zavar

A Chartr oldalán megjelent vizualizációján jól látható, hogy a részvénypiaci káoszban sokakat megtévesztett a Zoom és  a Zoom Technologies hasonló elnevezése.

Sometimes It's Better To Be Lucky Than Smart - Chartr

A karantén ideje alatt a Zoom videókonferencia szolgáltatásai iránti kereslet a többszörösére nőtt. Így sokan szerettek volna a cég részvényeiből vásárolni, azonban jó néhányan a hasonló hangzású Zoom Technologies  részvényeit vették meg tévedésből.

A zavar minimalizálása és a befektetők védelme érdekében a SEC-nek egy rövid időre fel is kellett függesztenie a Zoom Technologies kereskedelmét.

Részletek: Chartr - Woops, Wrong Zoom

Google keresések a karanténból

A otthoni karantén hatásai a Google keresések gyakoriságán is jól nyomon követhetőek.

Google Searches Reveal 9 Ways Our Lives Are Changing (ChartR)

A ChartR vizualizációja néhány ilyen érdekes keresés tendenciáit mutatja. Látható, hogy jelentősen megnőtt az érdeklődés az olyan témák iránt, mint az otthoni hajvágás, kenyérsütés, sörkészítés, vagy éppen a gyerek lefoglalása.